A Corner Stage Kávézó 2006 februárja óta látja vendégül Miskolc belvárosában az élő zene kedvelőit a főutcától 3 perc sétára az Avas lábánál. Kezdetben egy kis 60 férőhelyes sörözőnek készült a hely, mely a rock zene kedvelőit célozta meg. Egy év után elég sok zenekedvelő fiatal fedezte fel magának a helyet, így elsőként szárnyaikat bontogató fiatal zenekarok léptek fel nálunk baráti körben.
Mivel egyre többen érdeklődtek a hely szellemisége és az élő zene iránt, 2008 őszén pár méterrel arrébb egy nagyobb helyre költöztönk. Eleinte nehéz volt belakni és felfedezni a hely lehetőségeit, de próbáltuk a régi hely hangulatát és az élő zenét is tovább vinni magunkkal. Ez sikerült is hosszú évek alatt és mára Miskolc egyik meghatározó rock és élő zenei helyévé léptünk elő.
Mint kiderült nem volt elég kapacitásunk egy sokkal nagyobb hely ellátásához a legtökéletesebb színvonalon, ezért jelenleg a M.É.Z. - Miskolci Élő Zene Egyesület segítségével kerülnek megvalósításra a koncertek és afterparty-k az egyesület klubtermében és nyári színpadán. Ennek köszönhetően a fellépések 95%-a ingyenesen tekinthető meg, valamint 2014-től már a nyári színpadunkon is készülünk nektek akusztikus produkciókkal!
Köszönjük nekik a segítséget!

Főleg rock, metal és blues műfajokat hallhatsz nálunk (M.É.Z. Egyesület próbaterme, mely a kávézóból is megközelíthető), de a legkülönfélébb zenék képviselőivel is találkozhatsz alkalomadtán.
Minden hétvégén várunk Titeket, egy jó buli erejéig Miskolc szívében!

Alapelvünk: A ZENE MINDENKIÉ!